Jerry Goldsmith: Live in Budapest

Risultati immagini per Budapesti Fesztiválzenekar rendezte: InterCom 1999

Jerry Goldsmith (27 – 06 – 1999 h 18:30) Live in Budapest

Thanks to Attila Petricsák (write by Kulics László)

ENG (translate by Google)

In the summer of 1999 Jerry Goldsmith he was honored by little our country that gave a concert for the audience gathered in Vörösmarty Square in Budapest. He made it all the Budapest Farewell, thanks to an open-air concert in the intercom and Andrew Vajnának. Now it can understand right away how could have been a free event formation.

But let’s start at the beginning of the story – just for the sake of completeness. So these days the morning of my father came into my room saying that a film composer was going to report on the radio, listen to me. I looked at him skeptically, but she turned on the radio. Indeed, Jerry Goldsmith interview given by one of the tax on live television. In the end, said that same evening, on Vörösmarty Square concerts. More I did not need me felkerekedtem to check with those sites by visiting the events. Then I found out that all this is part of the Budapest Farewell, and exactly when it starts. Since it was early in the afternoon, I went home that I buy myself a camera, and “Small Soldiers” m-cd cover. I stood before my first concert of film music: I was full of happiness. I would add that time did not really know the Master’s work, only heard a couple of music ( “Small Soldiers,” “Rambo” -trilógia, “Alien”), therefore has not cultivated as much personality as today. I was full of questions: what would give for that look just manage to ask for autographs, etc. These mysteries, and, accompanied by my brother – who is the műfajért not enthusiastic, but he did not want to miss this – we started in the city to achieve the scene in time.
By the time soon arrived, they were already up on stage at the concert needed supplies and gradually gathered in the audience, among whom were some members of the band to see. In addition to handing out a general review of the stage, which was mentioned a few rows up Goldsmith was also marked with well-known tunes. Unfortunately, this “röpanyag” It was pretty rough. While looking around, apparently we sought the ideal location. By now the audience took his place and the band he started tuning.

Finally, the event began. Jerry Goldsmith was surprised after the stage has perhaps had not expected so many viewers? Of course torrent of applause received. The Master politely bowed, greeted the audience, the band then launched into the “Star Trek” main theme. This is one of the most famous, the most enduring of the main topics, which ever composed, and launched a decisive performances with this item. Where the original main themes where he performed the part of the current theme, but never missed the Programme. Then I heard for the first time alone in the “Star Trek” main theme. So far ódzkodtam him, but after he went down here, absolutely captivated. The dynamic opening and closing tunes include a pleasant, slowly trickling theme is “pushed”.
The next song was a medley of cinema film, which was selected from among the best-known music together, stitched into one. A montage of the 1966 war / romance “The Sand Pebbles” in drama began with the beginning of a very intriguing sikeredett. But the little kavargós topic quickly switched to a softer, more romantic part of the movie. The melodies slowly átvezetődtek music of “Chinatown” in works of Roman Polanski wrote. Pleasant transition, almost no notice was taken. The mood is still pondering, kimértség was typical. This broke the harmony of “Air Force One” glory-filled main theme. Hard-sounding drums, long strings and wind instruments accompanied by Harrison Ford, the US’s number one man. The first hearing hypnotic music is superb “A Patch Of Blue” again with the sixties we have flown Goldsmith. Also a drama composed work we have heard, which provided the basic melody of the piano was an outstanding role, which was later taken over by the winds. A nice series of motifs in “The Wind and the Lion” starter bars were jolted us out: once again, “összecsörrennek” musical instruments. The most produkcióból the “Air Force One” was impressed, so much so that the next day much elbattyogtam buy the disc. To the rest of the music it resound not remained indifferent to me …

The next work came from the first part of Sylvester Stallone’s film classic cinema, the ‘Rambo’, also within the theme song of “It’s A Long Road” for the orchestral version was discussed. With the harp and the wind slowly leading departments was the main theme, which along majestically played by the band. Toured the war, homeless Vietnam veteran pain megkeseredettségét Goldsmith adequately reflected the fact that almost the end “weeping” of musical instruments. If one word should be characterized not, I would say: masterpiece!
The presentation was followed by a huge applause. The group – headed by the Master – bowing politely thanked recognition. The “Rambo – First Blood, Part I.” After the music came on stage Andrew Vajna, who produced not only in the event as was reported, but also as an interpreter helped – although the latter role, sometimes beyond. (In addition, an error is captured when he said that our country was recorded soundtrack of the second part of the Rambo However, the fact is that the “Rambo. – First Blood, Part III.”. Melodies recorded in our country), the composer told me that 13 years He looked at the age of “Spellbound” movie and I immediately fell in love. Primarily Ingrid Bergman and secondly, Miklos Rozsa’s music. Then he decided to dedicate his life to film music. In light of this it was not surprising that in conversation with Miklós Rózsa work of “Ben Hur” followed, which was a kind of tribute to the composer that his native played in the most famous acquisitions in the “commemoration” is known for racy topics started: “belekapkodó “horns, rattles and firm strokes violin summoned the Hungarian-born composer of the spirit. Then, of course, the more emotional parts notation may have been due to its closure was beautiful music. The film then celebrated his 40th birthday, but items – and production – even in our times also do the job just fine. After the applause of the 1998 Disney cartoon, the “Mulan” suite-je occurred, which was then Golden Globe, Grammy and Oscar awards also candidates, but unfortunately did not receive a prize. The composer koncertprogramjaiba usually added to the familiar, ever-forward items include a new music or curiosity. In this case, he said the “Ben Hur” and “Mulan.” These sweet melodies dissolved done under typical music from cartoons: light and sweet. Small unorganized staff – and disrespectful staff – suggesting that before the last number of konferálással lady in charge did not appear on stage. Luckily, Jerry Goldsmith bridged the thing: felkonferálta the show finale, “The Generals – MacArthur & Patton,” then added that this should not be paid. Motion of the baton, what signs the sounds of two war heroes theme through “military discipline” left the musical instruments. While the “MacArthur” a tougher, stronger music, until the beginning of the “Patton” seemed a bit easy-going. Perhaps the highlight flute made it so. Extremely beautiful and dynamic line, which was a worthy conclusion of the concert. The Master left the stage amid applause flood, but these do not disappear Congratulations came back wanting to influence and thanked the recognition. After Meghatódottsága praised the band and told me a couple of sentences, he finally stepped onto the stage Vajna to pay. Again, the lack of organization, which is now more upset. I think when you have such a big artist we host, you can indeed give him the proper respect. As Goldsmith and the band was not an encore, so again, “Ben Hur” is played out. As the concert ended, some of the audience began stormed the composer, who was handing out the autographs forgolódva bodyguards made chain. There were those who cd and cassette cover, there were people who shared the information booklet, or just a plain paper stretched into the chain. The composer is looking in the joy of what we can cheat the audience rajongásunkkal heart. This made him one of the countless interviews asked why music is played live? “Tapsért, I love the applause.” – She replied. It has suffered a deficit here, and he deserved it all around. in terms of Goldsmith’s work it would be impossible to put together a concert program, which is able to meet the needs of all fans. The reason of course is that the Master has a vast oeuvre. I missed an “Alien” overture, but simultaneously a generally I was not dissatisfied, because a man who is not really familiar with his work – and do I then still owed one of them – such a concert program of perfection, as was said fully present Online Master of music, style spice. And those who do not like, they do not have too much reason to get acquainted with his works, unless you do not like jazz. Because although it is not the only music sounded in this regard either, Goldsmith wrote a few times. All in all it was a perfect concert, which I will remember all my life. And even though I was so far along with three concert of the Master, unfortunately, I could see in her first and last time. The white suit with snow-white and tinted glasses copfjával himself bevéste my memory forever. Thank you so much for him this experience, I remain eternally grateful for it!

HUG (Original link : )
1999 nyarán Jerry Goldsmith megtisztelte kicsiny hazánkat azzal, hogy koncertet adott a budapesti Vörösmarty téren összegyűlt közönség számára. Tette mindezt a Budapesti Búcsú keretében, egy szabadtéri koncerten az InterComnak és Andrew Vajnának köszönhetően. Így már rögtön érthetővé válik, hogy miként kerülhetett sor egy ingyenes rendezvény létrejöttére.

De kezdjük a történetet az elején – csupán a teljesség kedvéért. Szóval eme nap délelőttjén édesapám bejött a szobámba mondván, egy filmzeneszerzővel készült riport megy a rádióban, hallgassam meg. Néztem rá kétkedve, de azért bekapcsoltam a rádiót. Való igaz, az egyik adó élő adásban közölt interjút Jerry Goldsmith-el. A végén elhangzott, hogy aznap este, a Vörösmarty téren koncertezik. Több se kellett nekem, felkerekedtem, hogy az említett helyszínt felkeresve tájékozódjak az eseményekről. Akkor tudtam meg, hogy ez az egész a Budapesti Búcsú keretében lesz, s hogy pontosan mikor is kezdődik. Minthogy kora délután volt, még hazamentem, hogy magamhoz vegyem a fényképezőgépem, illetve a “Small Soldiers” cd-m borítóját. Életem első filmzenei koncertje előtt álltam: tele voltam boldogsággal. Hozzáteszem, akkoriban még nem igazán ismertem a Mester munkásságát, csupán pár zenéjét (“Small Soldiers”, “Rambo”-trilógia, “Alien”) hallottam, ebből adódóan még nem kultiváltam annyira személyét, mint napjainkban. Tele voltam kérdésekkel: vajon mit ad elő, hogy nézhet ki, sikerül-e autogramot kérnem, stb. Ezen rejtélyek, és öcsém kíséretében – aki a műfajért nem lelkesedik ugyan, de ezt ő sem akarta kihagyni – nekivágtunk a városnak, hogy időben a helyszínre érjünk.
Mire kiérkeztünk, a színpadon már fenn voltak a koncerthez szükséges kellékek és lassacskán gyülekezett a közönség is, akik között a zenekar néhány tagját is látni lehetett. A színpad mellett osztogattak egy általános ismertetőt, melyben megemlítették pár sor erejéig Goldsmith-t is, megjelölve ismertebb zenéit. Sajnos ez a “röpanyag” eléggé elnagyolt volt. Miközben nézelődtünk, megkerestük az ideálisnak tűnő helyet. Ekkorra már a közönség is elfoglalta a helyét, a zenekar pedig nekikezdett a hangolásnak.

Végre elkezdődött az esemény. Jerry Goldsmith igencsak meglepődött, miután a színpadra lépett: talán nem számított ennyi nézőre? Természetesen tapsözön fogadta. A Mester illedelmesen meghajolt, köszöntötte a közönséget, a zenekart, majd belekezdett a “Star Trek” főtémájába. Ez egyike a legismertebb, legmaradandóbb főtémáinak, melyet valaha komponált, s fellépésein döntően ezzel a tétel indított. Hol az eredeti főtémát, hol pedig az éppen aktuális rész témáját adta elő, de sosem hiányzott a programjából. Ekkor hallottam először önmagában a “Star Trek” főtémát. Mindezidáig ódzkodtam tőle, azonban miután itt lement, abszolút rabul ejtett. A dinamikus nyitó-, illetve záródallamok közé egy kellemes, lassan csordogáló téma “szorult”.
A következő szám egy mozifilmes egyveleg volt, melyet legismertebb zenéi közül válogatott össze, fűzött eggyé. A montázs az 1966-os “The Sand Pebbles” című háborús / romantikus drámával kezdődött, melynek eleje igencsak érdekesre sikeredett. Ám a kicsit kavargós témából hamar átváltott a film lágyabb, romantikusabb részére. A dallamok lassan átvezetődtek Roman Polanski “Chinatown” című alkotásához írt zenéjébe. Kellemes átmenet, szinte észre sem lehetett venni. A hangulatra továbbra is merengés, kimértség volt jellemző. Ezt a harmóniát törte meg az “Air Force One” dicsőséggel teli főtémája. Keményen megszólaló dobok, hosszú vonósok és fúvósok kísérték útján Harrison Fordot, az Egyesült Államok első számú emberét. Az első hallásra altatózenének is kiváló “A Patch Of Blue”-val újfent a hatvanas évekbe repített minket Goldsmith. Szintén egy drámához komponált művet hallhattunk, ahol a zongora szolgáltatta alapdallam kiemelkedő szerepet kapott, amit később a fúvósok vesznek át. A kellemes motívumok sorozatából a “The Wind and the Lion” kezdő taktusai zökkentettek ki minket: ismét “összecsörrennek” a hangszerek. A produkcióból leginkább az “Air Force One” volt hatással rám, olyannyira, hogy másnap szépen elbattyogtam megvenni a lemezt. Azért a többi felcsendült zene sem maradt közömbös számomra…

A következő mű Sylvester Stallone klasszikus mozifilmjéből, a “Rambo” első részéből származott, azon belül is a főcímdalnak, az “It’s A Long Road”-nak a nagyzenekari változata került terítékre. A hárfa és a fúvós részlegeknek köszönhetően lassan vezetődött fel a főtéma, melyet végig méltóságteljesen játszott a zenekar. A háborút megjárt, hontalan vietnámi veterán fájdalmát, megkeseredettségét kellőképpen tükrözte Goldsmith azzal, hogy szinte végig “sírtak” a hangszerek. Ha egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám: remekmű!
Az előadást hatalmas taps követte. A zenekar – élén a Mesterrel – illedelmesen meghajolva köszönte meg az elismerést. A “Rambo – First Blood, Part I.” zenéjét követően feljött a színpadra Andrew Vajna is, aki nemcsak az esemény producereként volt jelen, hanem tolmácsként is közreműködött – bár ez utóbbi szerepén olykor túllépett. (Ráadásul egy hibát is ejtett, mikor arról beszélt, hogy hazánkban vették fel a Rambo második részének zenéjét. Azonban az a helyzet, hogy a “Rambo – First Blood, Part III.” dallamait rögzítették hazánkban.) A komponista elmesélte, hogy 13 éves korában megnézte a “Spellbound” című filmet és rögtön szerelembe esett. Elsősorban Ingrid Bergmanba, másodszor pedig Rózsa Miklós zenéjébe. Ekkor határozta el, hogy a filmzenének szenteli életét. Ennek tükrében nem volt meglepő, hogy a beszélgetést egy Rózsa Miklós mű, a “Ben Hur” követte, mely egyfajta tisztelgés volt a zeneszerző felé, azzal, hogy szülőhazájában játszották el leghíresebb szerzeményét A “megemlékezés” az ismert, lendületes témával indult: “belekapkodó” fúvósok, csörgők és határozott hegedűvonások idézték meg a magyar származású komponista szellemét. Ezután persze az érzelmesebb részek kottái is előkerültek, melynek köszönhetően szép lezárást kapott a zene. A film ekkor ünnepelte 40. születésnapját, ám tételei – és a produkció – még korunkban is remekül megállják helyüket.

A tapsvihar után az 1998-as Disney rajzfilm, a “Mulan” suite-je következett, melyet akkor Golden Globe-, Grammy-, és Oscar-díjakra is jelöltek, ám sajnos egyik díjat sem kapta meg. A zeneszerző koncertprogramjaiba általában az ismertebb, állandóan előadott tételek közé bekerül egy-egy újabb zene, vagy kuriózum. Jelen esetben ezeket a “Ben Hur”, illetve a “Mulan” jelentette. Eme kedves dallamokkal megtoldott muzsika tipikusan rajzfilmek alá való: könnyed és aranyos.
Kis szervezetlenségre – illetve tiszteletlenségre – utal, hogy az utolsó szám előtt a konferálással megbízott hölgy nem jelent meg a színpadon. Szerencsére Jerry Goldsmith áthidalta a dolgot: felkonferálta a műsor zárótételét, a “The Generals – MacArthur & Patton”-t, majd hozzátette: ezt nem kellett fordítani. Mozgásba lendült a karmesteri pálca, minek jeleire a két háborús hős témájának hangjai végig “katonás fegyelemmel” hagyták el a hangszereket. Míg a “MacArthur” egy keményebb, határozottabb muzsika, addig a “Patton” eleje egy kissé könnyedebbnek tűnt. Talán a fuvola kiemelése tette azzá. Rendkívül szép és dinamikus tétel, ami méltó lezárása volt a koncertnek.

A Mester tapsözön közepette hagyta el a színpadot, azonban eme gratuláció szűnni nem akarásának hatására visszajött, és megköszönte az elismerést. Meghatódottsága után dicsérte a zenekart, és jó pár mondatot elmondott, mire végre fellépett a színpadra Vajna, hogy fordítson. Ismét a szervezetlenség hiánya, ami most jobban idegesített. Úgy vélem, ha már egy ekkora művészt látunk vendégül, akkor igenis adjuk meg neki a kellő tiszteletet. Mivel Goldsmith és a zenekar nem készült ráadással, ezért újból a “Ben Hur”-t játszották el.

Ahogy véget ért a hangverseny, a közönség egy része elkezdte megrohamozni a zeneszerzőt, aki a testőrök alkotta láncon belül forgolódva osztogatta az autogramokat. Voltak, akik cd, illetve kazetta borítóját, voltak akik az ott osztott tájékoztató füzetecskét, vagy csupán egy sima papírt nyújtogattak a lánc belsejébe. A zeneszerzőn látszódott az öröm, amit mi, a közönsége rajongásunkkal csaltunk szívébe. A vele készült számtalan interjú egyikében megkérdezték, miért játssza zenéit élőben? “Tapsért, szeretem a tapsot.” – válaszolta. Ebből itt sem szenvedett hiányt, és minden mennyiségben meg is érdemelte.
Goldsmith munkásságát tekintve lehetetlen volna egy olyan koncertprogramot összeállítani, mely minden rajongó igényét képes kielégíteni. Ennek oka természetesen abban rejlik, hogy a Mester hatalmas életművel rendelkezik. Én hiányoltam egy “Alien” nyitányt, ám ezzel párhuzamosan egyáltalában nem voltam elégedetlen, hiszen egy olyan embernek, aki még nem igazán ismeri munkásságát – és ugye én ekkor még ezek közé tartoztam – egy ilyen koncertprogram maga a tökély, hiszen az elhangzottakban teljes mértékig jelen vannak a Mester zenéinek, stílusának sava-borsa. S akinek ezek nem tetszenek, annak nincs is túl sok értelme tovább ismerkedni műveivel, hacsak nem szereti a jazzt. Mert bár itt nem hangzott el egyetlen ilyen irányú zene sem, Goldsmith írt párat.

Mindent összevetve egy tökéletes koncert volt, amire egész életemben emlékezni fogok. És bár ezzel együtt eddig három koncertjén voltam a Mesternek, sajnos itt láthattam őt először és utoljára. A fehér öltönyével, hófehér copfjával és foncsorozott szemüvegével örökre bevéste magát emlékeimbe.
Köszönöm szépen neki ezt az élményt, örökké hálás maradok érte!

Track List :

1, Star Trek: The Motion Picture
2, Motion Picture Medley – The Sand Pebbles, Chinatown, Air Force One, A Patch Of Blue,
Poltergeist, Papillon, Basic Instinct, The Wind and the Lion
3, Rambo: First Blood, Part I. – It’s A Long Road
4, Rózsa Miklós: Ben Hur – Suite
5, Mulan – Mulan Suite
6, The Generals – MacArthur & Patton
7, encore: Rózsa Miklós: Ben Hur – Suite

Video link :

Lascia un commento